Előzmények

Az első világháború 1918-as befejeződése azonban a király uralmának végét is jelenti, így Christian Winkler elveszti királyi-württembergi udvari kocsigyártói pozícióját. A szövetséges megszálló erők felügyeleti bizottsága beköltözik a korábbi udvari istálló üresen álló területére. A kocsigyártókat az ő járműveik rugójának javítása tartja életben. Amikor azonban 1923-ban az udvari istállót átveszi a palotakerteket építő Schloßgartenbau AG, és üzletekké alakítja azt, Christian Winkler és fiai kénytelenek végérvényesen elhagyni az udvart.

Mindezt az autógyártóknak végzett fejlesztési munkák, valamint a rugók, stabilizátorok és egyéb alkatrészek sorozatgyártása teszik teljessé. Önálló fejlesztésű technológiáira alapozva ezután a cég a tengelyek felé fordul, és csapágy-, valamint tengelycsuklócsap-ülékek javításával kezd foglalkozni. 1939-ben Winkler kibővíti a céget: nagy gyártócsarnokot épít. A háború alatt a céget a hadseregfejlesztési programba fogják be. 1944-ben egy légibomba megsemmisíti a gyárat. A háborút csak az új gyártócsarnok éli túl. A család a háború végét a Sváb-Alb-hegységbeli Suppingenben húzza ki, ahol a legértékesebb gépeiket is elrejtik.

Az újjáépített és kibővített régi műhelyépület hamarosan már nem kínál elegendő helyet. A cég tehát beruház egy nagyobb építkezésbe a Wolframstraßén, ahol új műhelyeket és adminisztrációs épületet emel. A tengelyek javításában a winkler munkássága úttörő jellegű, így sikerül kigazdálkodni egy pénzügyi alaptőkét. A dolgok olyan jól mennek, hogy a fivéreknek hamarosan azzal kell szembesülniük, hogy már az új hely sem elég. Ezért tehát egy további telket vásárolnak meg a Wolframstraßén. Itt 1960-ig egy tekintélyes új létesítmény épül, hegesztőműhellyel, esztergáló műhellyel, raktárral, szerelőcsarnokokkal és irodákkal.

A vállalat növekedésének megfelelve 1964-ben fióküzem nyílik Stuttgart-Weilimdorfban az ifjabb Ludwig Winkler vezetésével. Ennek oka, hogy a wolframstraßei helyszín a nagyméretű járművek, vázak és nehéz részegységek számára már nem kínál elég helyet. Nyolc évvel később, 1972-ben a két testvér, Ludwig és Wilhelm egy új ügyvezetői generációnak adja át a stafétabotot. Ettől kezdve a vállalatot az ifjabb Ludwig Winkler (technológia), Hans Winkler (értékesítés, anyaggazdálkodás, szervezés) és Albert Schlack (pénzügy, személyzeti ügyek) vezeti. Ugyanebben az évben alakul meg legfelsőbb felügyelőbizottságként a cégtanács.

A winkler gyorsan válik teljeskörű kínálatot nyújtó szolgáltatóvá egész Németországban. A rendelkezésre állás biztosítása és javítása érdekében 1987-ben, Ulmban létrejön az első központi raktár, amelyet 1996-ban a második követi Kasselben. A telephelyek építése azonban nem korlátozódik Németországra: a härkingeni üzemmel 1994-ben Svájcban jön létre az első külföldi telephely, a nemzetközi kereskedelem alapját pedig stuttgarti központban működő winkler Truck and Trailer Parts exportcég képezi. A gyors növekedés következtében 1998-ban a központnak is át kell költöznie a Wolframstraßéről a Heilbronner Straßére, mert a régi hely már "minden eresztékében repedezett".

Ma a winkler hét országban több mint 40 telephelyet működtet. A winkler ma Németországban, Ausztriában, Svájcban, Lengyelországban, Lettországban, Csehországban és Szlovákiában segíti a haszongépjármű-tulajdonosok, a műhelyek, az autóbusz-üzemeltetők, valamint a mezőgazdasági vállalatok működését. Az áruk Európa három legnagyobb haszonjármű-alkatrészraktárából, több mint 200.000 pótalkatrész közül jutnak el az ügyfelekhez. A vállalat 2021-ben több mint 1 600 alkalmazottat számlált, forgalma pedig 500 millió euró volt. Ezek olyan számok, amikről Christian Winkler, a vállalat alapítója valószínűleg álmodni sem mert volna.